Hírek
Pásztori üzenet a Kárpát-medencei Református Nőszövetségekhez
Csűry István püspök

Pásztori üzenet
a Kárpátmedencei Református Nőszövetségekhez


Kedves Testvéreim!


Mindig örül a szívem, amikor a református nőszövetségek szolgálatának hírét hallom, nem is beszélve arról, amikor meghívottként részese is lehetek összejöveteleiknek. Boldogan látom a kicsi gyülekezetek lelket bátorító asszonyait, szeretettel vagyok az ezres lélekszámú egyházkerületi nőszövetségi találkozókon, vagy ritka élményben részesültem a közelmúltban a kettő ezer nőtestvért összegyűjtő kerületközi Debrecenben megtartott konferencián.

Megvallom, több magyarázatom is van arra nézve, hogy miért értékelem ennyire egyházunk nőtagjainak munkáját. Többek között, mert anyai gondoskodást sugároznak, mert soha nem éreztem, hogy sajnálnák a maguk „fele”-részét, mint a gyülekezetben is „feleségek”, akik mindig többet adnak, mint felét a hiányzórésznek, mert a szükségből a többletet vállalják. Számomra nagyra becsülhető az is, hogy törékenységükkel vállalt több-műszak után megújító erővel érkeznek a gyülekezetbe, hogy kezük nyomán otthon legyen az Isten háza minden kellékkel felszerelve. Elismeréssel nyugtázom asszonyaink imádságát, amint összekulcsolják kezüket, amint tésztát gyúrnak, amint ruhát vasalnak, avagy simogatnak, sepregetnek és segítségül sietnek.

Ők azok, akik sokszor háttérbe szorítottan csak jelzik a világnak, hogy jobban kellene Istenre hagyatkozni, többször kellene Őt hazahívni, sokkal több alkalommal kellene Urunkat meghallgatni feladataink előtt inkább, de később is. Állítom, a nők gondoskodása nélkül már elsorvadt volna az emberiség fejlődéstámogató hajlama, valamint az életfenntartó ösztön is. Megjegyzem, hogy a világ gondja-baja, gyógyíthatatlan betegségei, eluralkodni látszó bűnei, fertőző vétkei eladdig mind megoldhatatlanok is maradnak, ameddig nem kell Isten, kerülhető az egyház, semmibe vehető az imádkozók szolgálata. Véleményem szerint nincs messze az idő, amikor egyeseknek nagyon későn, másoknak talán még az utolsó pillanatban világossá lesz, hogy Isten, és a Hozzá közelben élők közössége a legvégső menedék. Hiszem, hogy az egyház a maga szolgálatának frontvonalán elsők között a nőszövetséggel ilyen oltalom, védelem és pajzs. Ma, amikor nemcsak mozgássérültek gondjait hordozzuk, hanem a társadalom is sok rendben sérült, amikor életfunkciók károsodásában szenvedők mellett a kárt vallott jónak teremtett világ fájdalmai felett kesergünk, ki kell jelentenünk az egyház Mártáinak és Máriáinak példáján van a kereshető megoldás.

A Kárpátmedencében tevékenykedő református nőszövetségek akkor találkoznak a Királyhágómelléki Egyházkerületben, amikor a Bibliaolvasó Kalauz a 116. Zsoltárt ajánlja a hét vezérigéjeként. Ebből a gyönyörű hálaénekből egyetlen üzenetet emelek ki:”…szolgád vagyok én, a Te szolgáló leányodnak fia, Te oldoztad ki az én kötelékeimet.”(16.vers) A hálás szív, amely megszabadult kötelékeitől nem rejti véka alá az igazságot. Szolgáló leányod fia vagyok! Minden bilincseitől szabadult személy mögött ott van Isten szolgáló leánya. A hívő édesanyák, az imádkozó nagymamák, a gyülekezetben tevékenykedő nőszövetségek ilyen fiakat és leányokat adhatnak a világnak, vagy adnak vissza a közösségeknek, ahonnan korábban elszakadtak, vagy éppen kiszakította őket a leselkedő kísértés valamely gonosz csábítása. A szolgáló leány gyermeke már „otthon” születik. Íme, miért kell asszonyainknak Isten közelében lenniük, és miért döntöttek helyesen a gyülekezetépítő nőszövetségi tagok, mert tudatosan felvállalják, hogy „gyermekeiket” Isten hajlékában hozzák világra. Ezek a gyermekek már nem „otthontalanok”, nem „elidegeníthetőek” és semmi esetre sem „istentelenek”. Az ilyen fiak, az örökbefogadottak is, Isten szeretetének karjai között vannak. Minél több nőszövetség él és éltet, minél több anya vállalkozik életadásra Isten közelében, annál több egészséges gyermek, hívő utód származik és nevelkedik, akik kötelékek nélkül élhetnek. Jobbá lehet tenni a világot, ha Isten otthonában szolgáló szülők lesznek a nevelők!

Különös öröm számomra, hogy a kárpátmedencei magyar református nőszövetségek itt a Partiumban készítik elő a december másodikára tervezett imanapot. Kívánom, hogy tudatos imádkozók legyenek, akik érzékelik a saját női felelősségüket a társadalom minden rétegéért, akik méhük gyümölcséért és minden más anya, más gyermekéért lélekben térdre tudnak ereszkedni, hogy egyre kevesebb legyen a letörendő lánc, a leverendő bilincs. Legyen Isten hajlékában otthonos élete minden magyar asszonynak, hogy már utódaikat, mint tősgyökeres Krisztus követőként hozhassák világra, akik már nem lehetnek áldozatai a kísértés álnok csábításának.

Legyen áldott minden vendégünk élete, áldott a közöttünk eltöltött ideje, áldott a szolgálata maga és övéinek javára.

Nagyvárad, 2012. augusztus 28.

A békesség kötelékében,

Csűry István püspök

Budapesten tanácskoztak az egyházvezetők
Az Esperesek Kollégiumának ülése
MEGJELENT – Zsigmond József: Gyertyaláng
Húsvéti körlevél
Húsvéti pásztorlevél 2017
Őrizd a várat! – MEGHÍVÓ
A jubileumi év zenei programjai
Közgyűlést tartott a Presbiteri Szövetség
Konfirmációi emléklapok
A Haranszó márciusi 2. számának tartalmából (6/2017)
Református zarándoklat szervezése
Az én reformációm – alázattal szolgálni
Közösen imádkoztak a Fülöp-szigeti nőkért
A Harangszó márciusi első számából (5)
Egységünnep lesz Nagyváradon
Megrendelhető egyházkerületi térképek
Mályiban tanácskoztak a református egyházvezetők
A Harangszó második februári számából (4/2017)
Megrendelhető banner és emléktábla – 500 ÉVES A REFORMÁCIÓ
500 ÉVES A REFORMÁCIÓ -megrendelhető zászlók
A Harangszó februári első számából (2017/3)
Felhívás - Pataki Boróka megsegítésére
A reformációi emlékév református megnyitója
Teljesen felújíthatják az ákosi műemlék templomot
A Magyar Kultúra Napján Budapest Szatmárra figyelt
Lelkésztovábbképzés 2017
A Harangszó második januári számából (2/2017)
Pályázat
A Nőszövetség elnökségi találkozója Biharfélegyházán
Imaheti füzet 2017
A Harangszó januári első számából (1/2017)
Mennyei látás karácsonykor
A Harangszó karácsonyi számából (23-24)
Karácsonyi körlevél
Körlevél
A Harangszó novemberi második számából (22)
Debrecenben tanácskozott a Generális Konvent elnöksége
PÁLYÁZAT
Könyvajánló – Magyar Református Korálkönyv
A Harangszó novemberi első számából (21)
Állandó kiállítás a váradi várban
Gyászjelentés
Meghívó az érendrédi gyülekezeti ház felavatására
Meghívó egyháztörténeti kiállításra
Meghívó – tanácskozás és megemlékezés 1956-ra
Az egyházkerületi választások eredménye
Ft. Csűry István a KRE régi-új püspöke
Álláshirdetés
Kisrégiós Hegyközi Presbitertalálkozó-képzés
Kövér László házelnök és Szász Jenő NSKI elnök látogatása
Megrendelhető a 2017-es Református Kalendárium
Meghívó egyházzenei konferenciára
Megrendelhető a 2017-es falinaptár
A Harangszó októberi első számából (19).
Kárpát-medencei Ifjúsági Imaéjjel 2016
Békés-Bánáti találkozó Aradon
Végleges jelöltlista az egyházkerületi választásokra
Gyülekezetépítésről, gyülekezetszervezésről tanulhattak a lelkészek
Kratochvil Károly halálának 70. évfordulója
A Harangszó második szeptemberi számából (18.)
Élő közvetítés a Lorántffyból
Nyilas Misi ösztöndíj program
A Harangszó szeptemberi első számából
Őszi pótfelvételi
Budapesti támogatás Csűry István püspöknek
Elindult a Magyar Református Egyház jubileumi honlapja
Egyházkerületi jelölések – összesítés
Nőszövetségi találkozó Köröskisjenőn
A Generális Konvent zárónyilatkozata
Generális Konvent
A Harangszó 12. számából
Debreceni nőszövetségi konferencián
Diplomaosztás a teológián
Segítséget kér a kutyfalvi református gyülekezet
VÁLASZTÁSI ÜTEMTERV A 2016. ÉVI TISZTÚJÍTÁSOKRA
Egyházmegyei kórustalálkozó Nagyvárad-Újvároson
Varga Attila az alkotmánybíróság új magyar tagja
GYÁSZHÍR
GYERMEKBIBLIAHÉT 2016 - Nagyváradi bemutatónap
A Presbiteri Szövetség konferenciája
XI. Kántorképző Tanfolyam
Meghívó
Pótfelvételi, doktorandusz-képzés a Selye János Egyetemen
KÖRLEVÉL
Pünkösdi körlevél
Rekordszámú jelentkező az idei Szeretethídon
Bocskai-konferencia Élesden
A „szabadító" Michiel de Ruyter emlékezete
PÜNKÖSDI PÁSZTORLEVÉL
Gyermek-Bibliahét 2016
Nagyváradon ülésezett a Generális Konvent Elnöksége
A protestáns egyházak aktuális kihívásairól
A jövő lelkipásztorai
Előzetes a Harangszó májusi első számából (9)
Generális Konvent elnökségi ülése
Elfogadta a Sapientia Alapítvány a PKE válságkezelő tervét
Meghívó – Diakóniai Központ felavatása Szamos-negyeden
A Harangszó 8. számából
Meghívó
Felavattuk egyházkerületünk székházát
Megújult egyházkerületünk honlapja!
Elkezdődött a Festum Varadinum
A Harangszó áprilisi első számából (7.)
Győri László kiállítása az Egyházkerületi Székházban
Meghívó az Egyházkerületi Székház szentelésére
Húsvéti pásztorlevél
A Harangszó húsvéti számából (6.)
Talpra, magyar!
A Harangszó márciusi első számából (5)
Harangszó író-olvasó találkozó Lugoson
Pályázati felhívás
Felhívás nemzeti közadakozásra
Gyűjtés a kárpátaljai nyugdíjas lelkipásztoroknak
Szeretethíd: elkezdődött a regisztráció
Megjelent a Velünk az Isten ötödik kötete
Elhunyt Dr. Eszenyeiné Dr. Széles Mária
V. Kopácsi István Egyháztörténeti Vetélkedő és Ifjúsági Találkozó
Csűry Bálint nyelvészre emlékeznek szülőfalujában
Egyháztörténeti konferencia
Álláshirdetés
Lelkésztovábbképzés 2016
Letették a Kölcsey Emlékház alapkövét Sződemeteren
Meghívó alapkőletételre
Elhunyt Tőkés István
Nyitott nap a Selye János Egyetemen
Csűry István püspök imaheti gondolatai
Előzetes a Harangszó januári második számából
Megragadta az Újszövetség közvetlensége
Partiumi Közlöny 2016/1
A Harangszó januári első számából (1.)
Aki látja a láthatatlant
Vajdaságban a migránsok után
Iratterjesztésünkben kapható
Előzetes a Harangszó karácsonyi számából (24)
Karácsonyi pásztorlevél
Körlevél
A Harangszó decemberi első számából (23)
Imahét a Krisztus-hívők egységéért 2016
Egyházkerületi közgyűlés a Nagyvárad-újvárosi templomban
Nőszövetségi vezetők konferenciája
Pályázat diákok számára
Nyilatkozat az európai migrációs válságról
Ifjúsági, katekétikai és missziói előadók tanácskoznak Nagyváradon
Rövidesen hozzáfognak a sződemeteri központ felépítéséhez
Előzetes a Harangszó második novemberi számából (22)
Kárpát-medencei körkép
Balatonfüreden találkozik a Generális Konvent Elnöksége
Megemlékezés a honvédekről
Pályázati felhívás
Köszönet a Gyermek-bibliahét szerzőinek
VÁLASZ
Luther Márton 95 tétele
FELHÍVÁS lelkésztovábbképzés szervezésére
Előzetes a Harangszó novemberi első számából
Készül a 2016-os Református Kalendárium
„Megmaradásunk erős bástyái a református gyülekezetek”
Az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatát sürgeti az USA
A siteri templom restaurálás utáni átadása
120 éves a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet
Pályázati felhívás
Tanácskozni hívják a partiumi elöljárókat
Letölthető munkafüzet
Október 6-a aktuális üzenete
Kórustáborban készült a PTI vegyeskara a 25 éves jubileumi hangversenyére
Meghívó kántorkonferenciára
Kárpát-medencei imanap
KÖZLEMÉNY
Ingatag talajon ingatlanaink sorsa
Kanadai küldöttség egyházkerületünknél
Találkozó Békésen
Sürgetik a restitúciót az erdélyi magyar püspökök
Elkészült a 2016-os Református Falinaptár
KÖRLEVÉL
„Az emberekben nagyfokú a félelem”
Beharangozó – a Harangszó októberi második számából (20.)
A Harangszó októberi első számából (19)
Kárpát-medencei lelkész-futballbajnokság
Jó ütemben épül a KREK új székháza
Választási szabályzat
Egyházkerületi lelkészértekezlet
A Harangszó szeptemberi 2. számából
Hazatérés Napja lesz Hiripen
Bölcsesség és harmónia – Hálaadás Egriben
A Harangszó szeptemberi első számából
Pályázati felhívás
Megjelent a Reformáció Emlékbizottság fotópályázata
Új tantervek III.-IV. osztályban
KRISZ SPORTNAP
Interjú egyházkerületünk új főjegyzőjével
A Harangszó augusztusi számából
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS – Érköbölkút
Lelkésztovábbképző 2015. szeptember 16-18.
Látogatók Nagyváradon
Választási ütemterv
Akiket nem lehet elkedvetleníteni
A Kárpát-medencei Református Középiskolák XX. Találkozója
Főjegyzőt választott a Közgyűlés
Nőszövetségi konferencia
Határontúli intézmények pályázhatnak az Oktatási Alaphoz
„Mindenki összefogott értünk”
A HEKS elnöke Csűry István püspöknél
Felvételi teológiai alapképzésre a 2015-2016. akadémiai évre
Életterem, hol Istennel élet terem
Bemutatkoznak az egyházkerületi főjegyzőjelöltek – 2. rész
Ez a kórház nemzetstratégiai érdek
Pályázati felhívás
Bemutatkoznak az egyházkerületi főjegyzőjelöltek
Nagyváradon épülhet az erdélyi „magyar” kórház
Gyermek-bibliahét bemutatók
Az egyházkerületi főjegyző-jelölés összesítése
Szervezetten és szabadon – Katekétikai és ifjúsági előadók tanácskozása
Pótfelvételi és doktorandusz-képzés a Selye János Egyetemen
Kitüntették a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dékánját
Testvéregyházunk közgyűlésén vett részt Csűry István püspök
Crescendo Nyári Akadémia
Pünkösdi pásztorlevél - 2015
Egyházkerületi levéltári kiállítás
X. Kántorképző Tanfolyam
Völcsök története
Hamarosan megjelenik – Isten szava hozzánk
Ügyek mentén – Beszélgetés Csűry István püspökkel
Felszenteltetett a Kálvin János Gyülekezeti Ház Szatmárnémetiben
Meghívó a Doktorok Kollégiumára
Az épülő székházban kezdte meg ülését a KRE Igazgatótanácsa
Református Zenei Kalendárium 2015
Villámhárítók, villanyvezetés
Középkori templomok útja
Húsvéti körlevél
Imádság a háborús területek békéjéért
Királyhágómelléki Református Egyházkerület Nőszövetsége Vezetőségének tavaszi találkozója
Húsvéti pásztorlevél
Önkéntes nap az élesdi Kajántó Mária gyermek- és ifjúsági otthonban (képriport)
Fontos lépés az autonómia megvalósulásához
JÓTÉKONYSÁGI KONCERT ÉS BÁL
FELHÍVÁS
Felhívás Láncosból
Jövőképünk egyházunkról
Bogárdi Szabó István lett a Magyarországi Református Egyház Zsinatának új lelkészi elnöke
Diakónia Keresztyén Alapítvány – Nagyváradi Fiókszervezet
Észak-Írországban tanácskoztak az európai reformátusok
Lámpás Alapítvány
Körlevél a vallásoktatás tárgyában
Izraeli kirándulás – Lehet csatlakozni!
Pályázati felhívás – Köröstárkány
FELHÍVÁS – MAGYARKÉC
Zsuzsanna Bál – jótékonysági rendezvény
Gustav Adolf Werk – pályázati űrlap
Lelkipásztor továbbképzés 2015
Tájékoztató a Királyhágómelléki Református Nőszövetség Vezetőségének
Köszönet az adományozóknak!
Fotóriport az épülő Egyházkerületi Székházról
Velünk az Isten! IV. kötet
Krisztus az élő víz! – Imaheti gondolatok
A Mindenható árnyékában – kisfilm a cigánymisszióról
Imahét 2015
Pályázat a lecsméri lelkészi állásra
Pályázati felhívás - Protestáns Teológiai Intézet
Pályázati felhívás - Romániai Református Pedagógiai Intézet
Segítsetek megmenteni templomunkat! - Kisperegi Református Gyülekezet
Megjelent Csűry István: Célra igazító jegyzetek - II. kiadás
Közlemény - a Kárpátaljai Református Egyházkerület mellett
Húsvéti pásztorlevél
IMAHÉT 2014 - Programfüzet
Hirdetmény a magyarországi választásról - hogyan regisztráljunk és szavazzunk?
Egyházkerületünk 2013-as évi zenei rendezvényei
A Heidelbergi Káté szerepe a 21. század igehirdetésében
Megjelent a 2014-es Református Kalendárium
Megjelent a 2014-es falinaptár
Pályázat középiskolai tanulóknak
Karácsonyi pásztorlevél
Segélynyújtás az élesdi Kajántó Mária Gyermek és Ifjúsági Otthon részére
Országos Lelkészértekezlet - Meghívó
Húsvéti pásztorlevél
Pályázat kántori állás betöltésére
Összefognak a történelmi egyházak
Köszöntő az Erdélyi Ref. Egyházkerület tisztségviselőnek beiktatásakor
Tanácskozás a KRE, a Partium önkormányzati elöljárói és parlamenti képviselői között
Amerikai vendégek egyházkerületünkben
Pályázati lehetőség az Államtitkárságon
Zsuzsanna Bál - Egyházkerületünk jótékonysági rendezvénye
VELÜNK AZ ISTEN! - Áhítatok a Szatmári Egyházmegye lelkipásztoraitól
MEGJELENT - Molnár József Károly: Felsőmisztótfalu
Megjelent a 2013-as kalendárium és falinaptár
KÖZLEMÉNY a képviseletünk szükségességéről
A Generális Konvent zárónyilatkozata
A Mikó Kollégium visszaállamosítása előtt - Csűry István püspök beszéde Sepsiszentgyörgyön
Választási ütemterv - egyházközségi választások 2012
Tiltakozás a Mikó Kollégium visszaállamosítása ellen
Pásztori üzenet a Kárpát-medencei Református Nőszövetségekhez
Diakóniai találkozó
Egyházkerületi Presbiteri Konferencia
Adománygyűjtés Angyal Olívia megsegítésére
Lelkipásztori állás Rongy-ban (Belgium)
Köszöntő levél az Erdélyi Magyar Néppárt programalkotó fórumához
Látogatás a Németországi Református Egyháznál
Lámpás Alapítvány: A tájékoztatás védelemnyújtás
Köszöntő levél Áder Jánoshoz, Magyarország köztársasági elnökéhez
Verein für Internationale Jugendarbeit - VIJ
Csűry István püspök húsvéti körlevele
Generális Konvent - Zárónyilatkozat
Zsuzsanna Bál
A KRE Igazgatótanácsának közleménye - 2011. december 9.
Pásztori üzenet március idusán
Az Egyházkerületi Választási Bizottság közleményei
EVB-közlemények a megismételt főjegyző-választásról
Magasztos áldozathozatallal
Közlemény a 2011. november 18-i közgyűlési határozatokról
Kapható a 2012. évi REFORMÁTUS FALINAPTÁR
Csűry István püspök az Amerikai Egyesült Államokban
Karácsonyi pásztorlevél
Az egyházmegyei tisztújítások eredménye
Romamisszió - kihívás az egyháznak és a diakóniának
Népszámlálás 2011
Megvásárolható a 2011-es Kalendárium
Meghívó a Királyhágómelléki Református Lelkészértekezleti Szövetség értekezletére
KÖNYVBEMUTATÓ - Müller Dezső: Fogadj szívedbe
Csűry István püspök húsvéti pásztorlevele
Pótfelvételi a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán
Jótékonysági rendezvény az élesdi árvaház javára
Csűry Istvánt választotta püspökké a Közgyűlés
Megemlékezés a deportáltakról
Adomány a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak
Köszöntő levél az RMDSZ 10. Kongresszusán megjelent küldöttekhez
A 2010. október 22-én megválasztott tisztségviselők névsora
Újévi ajánlat
Közlemény a Székely Mikó Kollégium ügyében
Szociális központ készül Nagykárolyban
A Szatmári Egyházmegye új esperesi hivatala
Pályázati felhívás - lelkészt keres a Perth Amboy-i gyülekezet
Csűry István püspök levele Orbán Viktor miniszterelnökhöz
Pályázati felhívás - Kiskereki Református Egyházközség
Az egyházkerületi jelölések eredménye - összesítés
Megjelent a 2011-es református falinaptár
Bethlen Gábor emléktábla-avatás Gyulafehérváron november 16-án
Keresztyén Nők Világimanapja
Tájékoztatás Grand Rapidsból 2010. június 25.
Ünnepi pásztorlevél karácsonyi pásztorokhoz
Elkobzott ingatlanok a Nagykárolyi Egyházmegyében
Csűry István: Kiegészíthető gondolatok egy fejezet végén
A közös imádság erejével - női imanap december 5-én
Kántorkonferencia 2010. október 22-23
Nagyváradról közvetít a Duna-TV istentiszteletet október 31-én
Pályázat a gencsi lelkipásztori állás betöltésére
Szabályzat és ütemterv a 2010-es tisztújításokra
Adventi zenés áhítat a Zilah-ligeti református templomban
Színjátszó csoportok Nagyvárad-Velencén
Kántorképző tanfolyam 2010. augusztus 9-21
Elhunyt Seres Géza esperes, angyalkúti lelkipásztor
Megjelent Csűry István: Célra igazító jegyzetek c. könyve
Lorántffy Zsuzsanna Emlékév 2010 - eredmények
A KRE Nőszövetségének XI. Konferenciája
Református kórház Nagyváradon - meghívó és program
Színjátszó-csoportok találkozója 2010. november 13-án
Lorántffy Zsuzsanna Emlékév 2010
Beiktatták hivatalába Csűry István püspököt
Elhunyt Tolvaj László mezőbaji lelkipásztor
Ima a földrengés sújtotta Haitiért
Megalakult az egyházközi közelmúlt-kutatás Szakmai Egyeztető Fóruma
Trianonra emlékezett a Zsinat
Ne csak szóval szeressünk - Csűry István a Szeretethíd fővédnöke
KRE Közgyűlés - Közlemény 2010. május 28.
Meghívó könyvbemutatóval egybekötött tanulmányi napra
KRISZ rendezvények 2010-ben
Meghívó Csűry István püspöki beiktatására
Csűry István püspök húsvéti körlevele
Adakozás az árvízkárosultak javára
A temesvári népfelkelés 20. évfordulója
Karácsonyi pásztorlevél
2009-ben megjelent kiadványaink
Megjelent a 2010-es falinaptár és kalendárium
Újra a pályán - a Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium kálváriája